Tanácsadást indít a munkahelyi balesetben érintett munkavállalóknak a Munkástanácsok
Ingyenes jogi tanácsadást indít a munkavállalóknak a Munkástanácsok Országos Szövetsége, munkahelyi baleset és foglalkoztatással összefüggő betegség témában személyesen hetente egyszer, illetve elektronikusan folyamatosan lehet a szövetséghez fordulni – jelentette be Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a szakszervezeti szövetség a szolgáltatással a munkavállalók kiszolgáltatottságán kíván enyhíteni. Tapasztalatuk szerint a munkavállalók többsége […]
Az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács válasza SZAKSZ írására
A SZAKSZ saját tagjait, mint munkavállalókat vádolja üzemanyag visszaéléssel, mivel az ÉMKK Zrt. működési területén 2015-től véletlenül éppen a Nyíregyháza helyi járat esetében van folyamatos üzemanyag túlfogyasztás (ahol a SZAKSZ tagság a legnagyobb arányú). Olyan súlyos mértékben, hogy a belső szabályzat alapján a megtakarító autóbuszvezetők kifizetését is sorozatosan meg kellett vonni, de méltányosságból a megtakarító […]
Nyílt levél az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács elnökének
Horkay Istvánnak, az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács elnökének Tisztelt Elnök Úr! Magam és kollégáim nevében véleményemet szeretném megosztani Önnel , mert tűrhetetlen amit a SZAKSZ vezetője az általa üzemeltetett honlapján folyamatosan írogat. Egy nyugdíjhoz közeli munkavállaló által írt és a Munkástanácshoz eljuttatott véleményét, mely levél részleteinek közzétételéhez a munkavállaló hozzájárulását adta az alábbiak szerint […]
Tájékoztató a Munka Törvénykönyve módosítására irányuló javaslatról
Közfelháborodást okozott a munkavállalók és az Őket képviselő szakszervezetek körében, hogy a parlament befogadta önálló képviselői indítvány formájában a Munka Törvénykönyv módosítására irányuló javaslatot. Értetlenséget és felháborodást keltő a javaslat tartalma és az eljárás maga. Tartalma: a munkaidőkeret egy éves maximális időtartamának három évre való kitágításának lehetősége. Az eljárás pedig a hazai makroszintű munkaügyi kapcsolatok […]
KMSZ állásfoglalás
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) elégedettséggel veszi tudomásul, hogy a múlt évben Dr. Tari Istvánnak MNV Zrt. igazgatójának benyújtott, – a volán ágazatban dolgozó munkavállalók munka- és megélhetési körülményeinek javításáról szóló- javaslatcsomag több pontja teljesült. Mindemellett leszögezi, hogy még számos követelés teljesítéséért tovább folyik az érdekvédelmi harc. A KMSZ komoly lépésnek tartja az állami tulajdonban lévő […]
Közlekedési Munkástanácsok: 2017-ben csak markáns béremelés enyhíthet a Volánok munkaerőhelyzetén
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) egyetért a kormány 3 éves bérfelzárkóztatási programjának szándékával az állami tulajdonú társaságcsoportoknál. A Szövetséghez tartozó tagszervezetek 3 éves ütemezéssel 50%-os bérfejlesztési igényt fogalmaztak meg szakmai szinten. A kormány 4 nagy állami társaságcsoportnál (MÁV, Posta, Volán-csoport, Víziközmű) 3 évre 30%-os bérfelzárkóztatási program mellett döntött. Az érdekvédők szerint a kormány bérkiajánlásának tükrében […]
Halljuk meg vészharangot!
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) őszinte részvétét fejezi ki az olaszországi buszbalesetben elhunytak családtagjainak, hozzátartozóinak, egyúttal mielőbbi felépülést kíván a baleset sérültjeinek. A szomorú esemény híre sajnos ismét megkongatta a vészharangot a buszvezetők munkafeltételeit érintő kérdésekben. A buszvezetők szakmai megbecsültsége, egzisztenciális biztonsága nagy szerepet játszik abban, hogy mentális és fizikai állapotuk megfelelő legyen feladatuk ellátásához. […]
Javaslat a volán ágazatban dolgozó munkavállalók munka és megélhetési körülményeinek javítására.
Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége Budapest Szarvas Gábor út. 9/b. Dr. Tari István Úr Igazgató részére A bérfejlesztés első lépéseként javasoljuk (elvárjuk) az autóbuszvezetők és karbantartó szakmunkások bruttó minimálbérének 300 000 forintos összegűre (nettó 200 000 Ft-ra) történő emelését, de figyelembe kell venni a minimálbérek feletti bérsávokba tartozó szellemi munkavállalók bérét is. A fenti minimálbér […]
Volán-cégcsoport: mi is vagyunk!
A Zala Volán Dolgozói Demokratikus Szakszervezetének és a Zala Volán Személyközlekedési Szakszervezetének vezető testületei részben örömmel, részben értetlenül fogadták a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkárának, Tasó Lászlónak az MTI-nek adott nyilatkozatát, amelyben tájékoztat, hogy a szaktárca béremelést tervez a közlekedési ágazatban. A szakszervezeti képviselők meglepetten tapasztalták, hogy az első (rövidebb) közlemény még a […]
Markáns bérfejlesztés nélkül tömeges elvándorlás lehet a Volánoknál
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) figyelembe véve a hazai bérfejlesztési dinamikát és a Volános keresetek érzékelhető elmaradását a nemzetgazdasági keresetekhez, három éves ütemezéssel egyes foglalkozási csoportoknál 50 %-os jövedelem-fejlesztést tart indokoltnak. Ennek jegyében a Szövetség a 2017. évre szóló alágazati tárgyalásokon a Volán-portfólióban átlagosan legalább 10-15 %-os keresetfejlesztést kezdeményez. Az igényt alátámasztja, hogy a KSH […]
Őszinte és bizalomra épülő kapcsolat szükséges a Víziközmű és a Volán ágazatnál zajló kiszervezésekhez
Újabb egyeztetés az MVM Kontó Zrt. és a két ágazat szakszervezeti képviselői között A június 22-i egyeztetés után augusztus 25-én újból tárgyaló asztalhoz ültek az MNV Zrt. székházában a vagyonkezelő képviselői, az MVM Kontó Pénzügyi és Számviteli Szolgáltató Központ Zrt.,valamint a Vízi-közmű és a Volán ágazat szakszervezetői vezetői. A napirenden most is a két ágazatban […]
Zalai munkástanácsosok: Érzékelhető keresetfejlesztés hiányában borulhat a munkaerő helyzet a Volánoknál
Az autóbuszos közösségi közlekedésben (Volán-portfólió) már szeptembertől szorgalmazzák a 2017. évi bértárgyalások megkezdését a munkástanácsokhoz tartozó zalai közlekedési szakszervezetek. A Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) és a Zala Volán Személyközlekedési Szakszervezet (ZVSZSZ) legalább 10-15 % keresetfejlesztési igényt fogalmaz meg 2017. évre és egyes foglalkozási csoportok esetében nem tartja irreálisnak az 50 %-os – 3 […]