Markáns bérfejlesztés nélkül tömeges elvándorlás lehet a Volánoknál
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) figyelembe véve a hazai bérfejlesztési dinamikát és a Volános keresetek érzékelhető elmaradását a nemzetgazdasági keresetekhez, három éves ütemezéssel egyes foglalkozási csoportoknál 50 %-os jövedelem-fejlesztést tart indokoltnak.
Ennek jegyében a Szövetség a 2017. évre szóló alágazati tárgyalásokon a Volán-portfólióban átlagosan legalább 10-15 %-os keresetfejlesztést kezdeményez.
Az igényt alátámasztja, hogy a KSH adatai szerint 2015. első féléve és 2016. első féléve között a keresetek a nemzetgazdaság nagyobb munkáltatóinál 10,5 %-kal, az iparban 8 %-kal emelkedtek. Ezzel szemben a Volán portfólióban alágazati szinten 2,9 %-kal.(!)
A KMSZ szorgalmazza, hogy október hónapban kezdődjenek meg a bértárgyalások és azokon a tulajdonos (szaktárca) vagy a tulajdonosi jogkörgyakorló (MNV Zrt.) képviselői is vegyenek részt.
A komolyabb bérfejlesztés igényét indokolja a kritikussá váló munkaerő-helyzet is. Már most súlyos autóbuszvezetői hiány okoz feszültséget a szolgáltatásban és a helyzet nem hogy enyhülne, ellenkezőleg, nyomasztóbbá válik. Hiába a kedvezményes autóbuszvezetői tanfolyam, a más megyéből átvezényelt munkaerő. Ráadásul a munkaerő átvezénylés a munkahelyi légkört „izzítja”. Egy munkavállaló sem fogadja örömmel, ha 100-200 km-re otthonától kell munkát végeznie, több héten át.
A Szövetség nem fogadja el azt a döntéshozói kommunikációt, hogy a Volán-portfólióban csak bevétellel alátámasztott nagyságú bérfejlesztés adható. Nem fogadja el, mert a kormány részben éveken át visszavágta a financiális forrásokat, részben a Volán szakma strukturális átalakítása erőteljes költségkiáramlást (ráfordítást) jelentett. Mindezek tudatában nehéz számottevő bevételről beszélni, különösképpen eredményről.
A Szövetség várja a kormányzati tényezők mielőbbi véleményét a kérdésben, annak függvényében alakítja ki a keresetfejlesztéssel kapcsolatos cselekvési alternatívákat.
Budapest, 2016. szeptember 14.
Varga Tibor Horváth László
elnök alelnök