A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége leveli dr. Tari Istvánnak

Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége 1125. Budapest Szarvas Gábor út. 9/b. E-mail: munkastanacs@albavolan.hu tibor.varga51@freemail.hu Tel: +36-20-333-14-64. Varga Tibor elnök

Dr. Tari István Úr Igazgató

Tisztelt Igazgató Úr! A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége javaslata a közösségi közlekedés megoldására:

Először világosan meg kell fogalmazni, mi a hosszú távú cél, vagyis a kormányzat milyen közösségi közlekedést akar megvalósítani. Sajnos az elmúl 3-4 évben egyáltalán nem volt látható, hogy milyen irányba tartunk. Véleményünk szerint a közösségi közlekedésnek rendkívül jelentős társadalmi és gazdasági szerepe van. A fenntartható fejlődés egyik alap pillére a közösségi közlekedés fejlesztése. Az utazóközönség részéről megjelenő szolgáltatási színvonal növelésének igénye igen is jelentős. Az Állam oldaláról, mint megrendelő a következő kérdéseket kell megoldani: –  Megfogalmazni a célt. Ez lehet pl. a közösségi közlekedés részarányának növelése az egyéni közlekedéssel szemben, a versenyképesség növelésével. –  Meg kell szüntetni a MÁV és a volánok közötti versenyt.

  – Meg kell szüntetni a volánok egymás közötti versenyét, ami még ma is létezik. Mindez megvalósítható, ha a megrendelő Állam megszünteti a jelenlegi helyzetet és egy olyan egységes MÁV-Volán menetrendet készít, amely egyszerre biztosítja az Állam ellátási kötelezettségét, a szolgáltatási színvonal növelését és mindezek eddiginél hatékonyabb megvalósítását. Ezt nagymértékben segítené –  intermodális csomópontok kiépítése – egységes közösségi közlekedési jegy-rendszer – egységes utas tájékoztatás, különös tekintettel az Internet-re

A szükségszerű költségcsökkentést nem elsősorban a járatleállítások vagy ritkítások szintjén lehet megoldani, de természetesen indokolt esetben ezt az eszközt is lehet alkalmazni. Bevétel oldalról gyakorlati tapasztalat, hogy nem a tarifaemelés oldja meg a finanszírozási problémákat, de az utazási kedvezmény-rendszer felülvizsgálata – pl. 65 év felettiek teljesen ingyenes utazása – segíthet a probléma megoldásában. A veszteségtérítés jelenlegi rendszere felülvizsgálatra szorul.

A szolgáltatói oldalról nézve a problémát megállapítható, hogy sem a MÁV, sem a volánok a jelenlegi állapotában nem hatékony, nem korszerű, nem környezet- és főleg nem utasbarát szolgáltatást nyújtanak. Hatalmas gond az elöregedett járműpark, ezért magas a javítószázalék. A jelenlegi jármű állomány nem alkalmas a kor követelményeinek, környezetvédelmi és az utasok elvárásainak teljesítésre. Egy központi, államilag biztosított járműrekonstrukciós program elodázhatatlan.

Az utaskiszolgálás mindhárom területén, a buszpályaudvarokon, a buszokon és a jegyvásárlás során jelentős minőségi, szolgáltatási színvonal-fejlesztés szükséges.

A szolgáltató cégek hatékonyságának növelése természetesen megkerülhetetlen. A költségcsökkentés lehetőségei között meg kellene vizsgálni a MÁV Központ felülvizsgálatát, hiszen évtizedek óta köztudottan hatalmas „vízfejjel” dolgozik a vasút. A volánok esetében pedig a MÁV – Volán összehangolt feladat elvégzés esetén a távolsági járatok esetleges drasztikus csökkentésének a lehetőségét kell megvizsgálni, mely felvetheti a jelenlegi Volánbusz működésének teljes átgondolását. Az állam érdeke az utas barát, de lehető legolcsóbban működtetett közösségi közlekedési rendszer. Még a mai napig nincs megoldva a MÁV-VOLÁN feladatainak összehangolása. A távolsági közlekedésben teljesen egyértelmű, hogy a vasúti pályafelújítások után elsőbbséget kell adni a MÁV-nak. Ezáltal a Volánok jelentős feladatot adhatnak át a MÁV-nak és jelentős darabszámú járművet vonhatnak ki a Volánok a távolsági közlekedésből, mely a helyköziben hasznosítható lenne. Ehhez kapcsolódik a Volánbusz szerepe az átalakulási folyamatban. A Volánbusznak igazából nincs létjogosultsága, mert az előbb említett okok miatt, a távolsági járatainak jelentős részét le lehetne állítani. Feladatainak másik része Budapesthez kötődik, mely során az elővárosokból, településekről szállítja az utasokat a fővárosba, majd vissza. Ez lehetne a BKV vagy még inkább a BKK feladata. A pest megyei egyéb feladatait pedig szét lehetne osztani a már működő régiós társaságokhoz. A régiós átalakulások valóban eredményeztek költség-csökkentést, pl. kevesebb a felső vezető száma, de a meghirdetett elvekkel szemben, bizony jelentős létszámleépítésekre is sor került, alkalmazotti és műszaki karbantartó területeken. Az átalakulás miatt jelentős, egyszeri költségek is jelentkeztek és jelentkeznek. pl. a mintegy 6.000 volános autóbusz forgalmi engedélyének átírása db- onként 12.000 Ft-ért, az egyéb szerződések átírása a bírósági, cégbírósági és közjegyzői költségek, stb. Érthetetlen számunkra, hogy a Volán nevet kihagyták az átalakulás során, pedig európai szinten közismert márkanevet jelentett. A személyszállítás területén kitűnő, korszerű informatikai rendszer működött a legtöbb Volán társaságnál, melyet el kellett dobni, és helyette egy sokkal elavultabb rendszert kell bevezetni, mely a forgalmi területen dolgozó munkavállalók részére lényegesen megnehezítette a munkavégzést.

Nem látjuk biztosítva, hogy 0 2017-es piacnyitásra hogyan lesznek felkészítve a régiós társaságok, különös tekintettel arra, hogy az elavult autóbuszparkot meg kellene újítani és információnk szerint a társaságoknak nincs elég saját forrása buszvásárlásra.

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége eddig is támogatta az ésszerű átalakulási folyamatokat, természetesen a munkavállalók érdekeinek figyelembevételével és ezután is támogatásunkról biztosítjuk a közösségi közlekedés fejlesztésének folyamatát, korszerűsítését.

Székesfehérvár 2015. július 13.

Tisztelettel: Varga Tibor elnök, Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége 1125. Budapest Szarvas Gábor út. 9/b. E-mail: munkastanacs@albavolan.hu tibor.varga51@freemail.hu Tel: +36-20-333-14-64. Varga Tibor elnök

Dr. Tari István Úr Igazgató

Tisztelt Igazgató Úr!

A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége állásfoglalása a 2017-es piacnyitással kapcsolatban

A FIDESZ kormány által meghirdetett program, a közszolgáltatások állami kézbe vétele számunkra is szimpatikus volt, ezért egyértelműen támogattuk. Fónagy államtitkár úrral 2010-ben találkoztunk, aki megnyugtatott bennünket, hogy nem lesz privatizáció, magyar alvállalkozókat kismértékben célszerű bevonni és tervezik egy jármű modernizációs program végrehajtását.

Éppen ezért támogattuk az MNV Zrt. által elindított régiósítási programot, annak ellenére, hogy érdemi egyeztetés velünk az ígéretek ellenére nem történt, csak tájékoztatás, a kész tények ismertetése. Elfogadtuk az átalakítást, bár ezáltal az érdekképviseleti, szakszervezeti munka szervezeti felépítése is gyökeresen megváltozott.

2-3 évig szinte csak az átalakulással foglalkozott a Volán szakma, fontos szakmai kérdésekkel viszont nem. A létszámleépítéseket nehéz volt elfogadni, de megértettük. Elmaradt a jármű modernizáció, nagyon elöregedett a járműpark. Sok-sok pénzbe került az egységes arculatok kialakítása, az informatika régiós szintű egységesítése, az összes jármű forgalmi engedélyének átírása, átíratása, stb.

Most viszont úgy érezzük, hogy nem történt meg a szakmai felkészítés a 2017-es piacnyitásra, nincsenek helyzetbe hozva a régiós Volán társaságok. Már hallani lehet, hogy kik akarnak jelentős szerepet kapni a 2017-es piacnyitás után, a volánok kárára.

Az elmúlt években nem csak csendben voltunk, de a saját eszközeinkkel – pl. a munkavállalók meggyőzésével – támogattuk is az átalakulást. Hittük, hogy a mi érdekünkben történik. Akkor is csendben voltunk, amikor a 10 %-os dolgozói tulajdont, részvényt gyakorlatilag elvették tőlünk Egyértelmű, határozott ígéretet kérünk és várunk a Volánok jövőjével kapcsolatban, mert a jelenlegi bizonytalan helyzet nagyon rossz hangulatot eredményez.

Székesfehérvár 2015. Július 13.

Tisztelettel: Varga Tibor elnök