Nyílt levél az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács elnökének

 

Horkay  Istvánnak, az Észak-Magyarországi Közlekedési  Munkástanács

elnökének

 

Tisztelt Elnök Úr!

 

Magam és kollégáim nevében véleményemet szeretném megosztani Önnel , mert tűrhetetlen amit a SZAKSZ vezetője az általa üzemeltetett honlapján folyamatosan írogat.

Egy nyugdíjhoz közeli munkavállaló által írt és a Munkástanácshoz eljuttatott véleményét, mely levél részleteinek közzétételéhez a munkavállaló hozzájárulását adta az alábbiak szerint közöljük:

„Tisztességes autóbuszvezetők több évtizedes munkáját árnyékolja be az a fajta „érdekképviseleti tevékenységnek” egyáltalán nem nevezhető „ripacskodás” amit a SZAKSZ vezetője folytat a SZAKSZ honlapján. A szakértelem hiánya mutatkozik meg azokban a cikkekben ahol  a SZAKSZ szakszervezeti vezető(k) folyamatos feszültség generálásával ,mocskolódással van(nak) elfoglalva és saját pozíciójuk megtartása érdekében engedetlenségre buzdítják a munkavállalókat.

Figyelmébe ajánlom mindenkinek , hogy ez a szakszervezet egyhangú határozatával döntött  arról , hogy idézem „…mai naptól számítva minden tagunk aki megszünteti tagsági  jogviszonyát –és az nem a munkaviszony megszüntetése miatt következik be-az később nem lehet a SZAKSZ tagja.” Akkor most , hogy is van ez tisztelt SZAKSZ szakszervezeti vezető?  Mi munkavállalók most fenyegetve érezzük magunkat , mert szabad akaratunkból úgy döntöttünk , hogy nem kívánjuk a nevünket  adni a SZAKSZ vállalhatatlan rágalom hadjáratához.

Közel pályafutásom végéhez elmondhatom magamról , hogy kellő élettapasztalattal rendelkezem és bizton állíthatom , hogy a tisztességes munka, konstruktív együttműködés, az ami a munkavállalók érdekeit szolgálja. Mindenkinek elsődleges céljának kell tekintenie a munkavállalók szociális és gazdasági  érdekeinek védelmén túl a munkabéke fenntartását is, mely a SZAKSZ vezetői számára ismeretlen fogalom.

Egyáltalán nem hiteles számomra olyan személyiségű érdekvédő , aki arctalanul a klimatizált irodájában írogatja az ÉMKK munkavállalóiról ízléstelen gondolatait. Gondolkodásmódja talán azzal magyarázható, hogy ez az ember soha nem volt munkavállalója az ÉMKK korábbi cégeinek , ezáltal ismeretlen számára az a vállalati kultúra amelyet a régióban dolgozó munkavállalók nagy számban képviselnek.

Addig amíg a KKSZ és a Munkástanács vezetői ténylegesen arra fordítják energiájukat ,hogy érdekeinket képviseljék addig a SZAKSZ vezetője nem tesz mást csak luxus autójával kocsikázik és írogatja a munkavállalók és a munkáltató közötti gyűlöletkeltő  cikkeit.

A SZAKSZ által üzemeltetett honlapon a sértő vádaskodáson kívül egyetlen cikket sem találtam , amely a régió munkavállalóiról szólna és a régióban foglalkoztatott munkavállalók érdekében elért eredményeket taglalná.  Sajnos  észre kell venni , hogy az autóbuszvezetőre csak akkor van szükség , ha valamelyik tisztségviselőt tisztségében meg kell erősíteni, vagy az autóbuszvezetők mögé bújva meg kell védeni a SZAKSZ szakszervezeti tisztségviselőjét a saját érdekében indított munkaügyi perében”

Arra kérem Elnök Urat közösen lépjünk fel a hasonló tartalmú gyűlöletkeltő cikkek megjelenése ellen és mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy korábban társaságunkra jellemző munkabéke  ismét helyre álljon. Természetesen amennyiben  Ön indokoltnak látja hozzájárulok  ahhoz ,hogy véleményemet a Munkástanács  az általa üzemeltetett honlapján közzé tegye.

Az ÉMKK Zrt. egyik munkavállalója jelezte az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanácsa felé , hogy kifejezetten zavarja az a fajta „érdekképviselet” ami egyrészt a SZAKSZ vezetőjétől  , másrészt azoktól a munkavállalóktól akik a SZAKSZ tisztségviselőjeként , vagy tagjaként azonosulnak ezzel a stílussal és viselkedésükkel megbotránkozást váltanak ki jó érzésű kollégájuk körében. Joggal érzik úgy a munkavállalók ,hogy senkinek nincs joga sárba tiporni több évtizedes tisztességes munkájukat, mely által kiérdemelték a munkáltatójuk megbecsülését és elismerését. Az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Munkástanácsának vezetése teljes körűen  elhatárolódik  attól a fajta viselkedéstől  amelyet a SZAKSZ képvisel.

A Munkástanács javasolja minden munkavállalónak gondolja végig a kollégájuk által leírtakat és azt követően higgadtan mindenféle befolyásolás nélkül döntse el tud-e azonosulni azzal amit a SZAKSZ képvisel.

Szakszervezeti tag

  1. április 20.