Nem vált be a régiós modell, és jön az újabb átszervezés a Volánoknál
Várható volt, mégis kijózanítóan hatott a Közlekedési Munkástanácsokra az a csütörtöki bejelentés, miszerint egy Volán-társaságba vonják össze a hét régiós közlekedési társaságot.
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy egy újabb átszervezéssel állatorvosi lónak tekintik a döntéshozók a Volán-társaságcsoportot.
Két éves előkészítést követően 2015. január 1-jétől működik a regionális modell és most egy újabb nagy ívű strukturális átalakítás vár a portfólióra. A KMSZ úgy látja, hogy az egyébként is számos sebből vérző szakma ekkora mértékű átszervezéseket nehezen tud markáns színvonalcsökkenés nélkül átvészelni.
A Közlekedési Munkástanácsok szerint ez a mostani integráció nyílt beismerése a regionális átszervezés súlyos kudarcának. Hatástanulmányok és mindennemű szakmai egyeztetések nélkül, szervezetszociológiai kérdések mellőzésével a döntés „hozadéka” eleve a sikertelenség lett. Az átszervezés a költséghatékonyság és a szolgáltatás minőségi színvonalának javítása érdekében történt, (akárcsak a mostani átalakítás) ám ez egyáltalán nem valósult meg.
A KMSZ sérelmezi, hogy csak sajtóhírekből értesülhettek arról, hogy a Volánbusz keretében munkacsoportok gőzerővel dolgoztak a Volán szakma átszervezésének különböző változatain. A Szövetség szerint az események hátterében a volánok szerepe csökkentésének és a közlekedési ágazat kiszolgálói szereplőjévé visszaminősítésének szándéka húzódik meg. Ez az előkészítés, a régiós átszervezésnél összefogottabb és intenzívebb volt, ám megmaradt a belterjesség keretein belül és nélkülözte a széleskörű érdemi szakmai vitát. A szakszervezeteket pedig mindennemű információ elől szisztematikusan elzárták, amit a KMSZ elfogadhatatlannak tart.
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége azt érzékeli, hogy ezzel párhuzamosan zajlik az állami tulajdonú társaságoknál működő szakszervezetek munkájának folyamatos meggyengítése, működési feltételeinek visszavágása. A KMSZ mielőbbi érdemi egyeztetést sürget az átszervezési folyamat szervezeti és munkaügyi kérdéseiről.
A KMSZ kijelenti, hogy az integráció során a munkavállalók védelme érdekében egy, a lélektani határon túli (1-1,5 %) létszámleépítést nem fog támogatni, azzal szemben kész bármilyen törvényes eszközt igénybe venni.
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége rövidesen rendkívüli kibővített elnökségi ülésen vitatja meg a kialakult helyzetet és várhatóan kezdeményezni fogja a társ szakszervezeteknél egy közös cselekvési program kidolgozását.
Budapest, 2019. március 1.
Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének Elnöksége