Ezzel az Ikarusszal támadhat fel újra a magyar autóbuszgyártás
Ikarus V127 LNG bemutató
Széles Gábor már régóta rebesgeti, hogy új Ikarusszal rukkol elő. Hivatalosan is bemutatták az új magyar autóbusz terveit. Fehérváron már a buszgyártást készítik elő.
A vadonatúj magyar autóbusz tervét Héjj Demeter, az Ikarus Global Zrt. vezérigazgató helyettese ismertette a konferencián. A modellt a korábban a Magyar Autóbuszgyártó Kft. által PKD-konstrukcióban is gyártott dízel Ikarus V127 alapjaira fejlesztették, ugyanakkor több ponton eltér tőle. Az első, legfontosabb eltérés maga a vázszerkezet, hiszen azt a hajtáslánc miatt több ponton módosítani kellett.
Továbbfejlesztett vázszerkezet
A karosszéria átalakítása során a korábbi tapasztalatokat figyelembe véve megnövelték annak merevségét. Ugyancsak fontos szempont volt az utastér átalakítása, hiszen a hátsó traktusban, a motorsátor mellett található helyekkel eleve nem lehet kalkulálni az LNG-s változat esetében, hiszen oda kerül 375 literes LNG-tartály.
Az áttervezett vázszerkezetnek köszönhetően 10 százalékkal nagyobb alacsonypadlós felület áll rendelkezésre a járműben. Mindezt főként az LNG-üzem miatt megszűnő mellső tengelynél található dobogók eltüntetésével, illetve a második ajtó hátrébb helyezésével érték el. Az áttervezésnek köszönhetően az új Ikarusban akár három kerekesszék, vagy babakocsi befogadására alkalmas peron rész jöhet létre. Emellett 12 utasülés érhető el fellépő, vagy dobogó nélkül. A teljes befogadóképességről egyelőre nem tudni, az viszont biztos, hogy autóbuszban akár 26-34 ülőhely állhat rendelkezésre a kialakítástól függően.
Amerikai motor
A 12,5 méter (korábban 12,7 méterről is volt szó) hosszú busz hajtásáról Euro 6-os kibocsátási normákkal rendelkező, amerikai fejlesztésű Cummins ISL-G típusú, 300 lóerős erőforrás gondoskodik, melyhez új, ZF Ecolife automata sebességváltó csatlakozik. Nemcsak a váltóegység, hanem a mellső, illetve a hátsó tengely is ZF gyártmányú. A környezetbarát Ikarus várhatóan 500 kilométeres hatótávolsággal fog rendelkezni.
Az új Ikarus fejlesztése mellett a székesfehérvári Ikarus Ipari Parkban párhuzamosan gyártásfejlesztésbe is kezdett az Ikarus Global Zrt. A beruházás öt gyárépületet érint, ugyanis a buszgyártás beindítása érdekében két vázösszeállító üzemet, festőüzemeket, valamint kiszerelő sort telepítenek. Emellett vadonatúj lézer vágógépeket és egyéb berendezéseket is vásárolnak. Héjj Demeter szerint a buszgyártáshoz szükséges infrastruktúra létesítése a nyár végéig lezárulhat. A prototípus pedig az év végig megszerezheti a szükséges típusbizonyítványt.
Jelenleg Európában csak a lengyel Solbus gyárt LNG-üzemű autóbuszokat, így az Ikarus egy olyan szegmensbe léphet be, ahol egyelőre még kevés szereplő van jelen a kontinensen.