Egyeztetés az MNV Zrt. a KKVSZ és a Volán Egyesülés képviselőivel
Volán szakmában átlag alatti keresettel rendelkezők bérrendezéséről tárgyaltak a szakszervezetek.
A Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), 2015. szeptember 18-án az MNV Zrt. – ben egyeztetést folytatott le a tulajdonosi jogok gyakorlójával, valamint a KKVSZ és a Volán Egyesülés képviselőivel. A javaslatainkat írásba foglalva átadtuk, melynek főbb elemei a bérek mielőbbi rendezésének szükségessége a szakmában, egységes bértarifa-táblázat elkészítése, a 2017-es piacnyitás, valamint a 2015 évi formaruha kérdés megoldása volt.
Ezt követően szeptember 22-én a munkáltatói szövetséggel (Közlekedési Vállalkozások Szövetsége) tárgyaltak az Alágazati Kollektív Szerződést (AKSZ) aláíró szakszervezetek (KKSZ, KMSZ) vezetői, valamint a VOLÁNBUSZ Közlekedési Szakszervezet elnöke. Az egyeztetésre minden érdekképviselet meghívást kapott.
A szakmában egységes bérrendszer mielőbbi bevezetését kérik az AKSZ-t aláíró szakszervezetek, mely nélkül – véleményük szerint – nem lehet egységes országos bértáblát bevezetni.
Célként fogalmazták meg továbbá, – és ezt írásban is átadták a KKVSZ elnökének – hogy 2016 évben a várható bérfejlesztésen túl, munkakör kategóriánként meghatározott minimum bruttó kereseti szintek kerüljenek bevezetésre. Ennek a mértéke a jelenlegi munkakörönkénti szakmai átlag. Ezzel a lépéssel jelentősen nőne az alacsony keresettel rendelkezők bére a szakmában. Felhívták a KKVSZ képviselőinek a figyelmét, hogy a szakmai bérminimum bevezetése elengedhetetlen ahhoz, hogy a szakmából történő elvándorlás megálljon, és szinte az egész országra jellemző pótlási nehézségek csökkenjenek.
Az aláíró felek részéről az allágazati kollektív szerződésben – már korábban – elfogadásra került 2016 évtől az egységes formaruha juttatás szabálya. 2015. évi formaruha biztosításáról a felek abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 2015. 12. 31.-ig a juttatás minden Közlekedési Központban biztosításra kerül természetbeni juttatásként vagy pénzbeli megváltással a helyi megállapodások alapján.
Közúti Közlekedési Szakszervezet, Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége