Közlekedési Munkástanácsok: Üdvözlendő a bérfejlesztési szándék a Volánnál
A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) kedvezően fogadta az aug.1-jei ,a Volánok strukturális átalakulásáról szóló konzultációt a Közúti Közlekedési Vállalkozók Szövetségének (KKVSZ) vezetőivel.
A szakszervezetek már korábban felhívták a Volánbusz Zrt. menedzsmentjének figyelmét a folyamatos információ-áramlás fontosságára.
Mivel a munkavállalók nem rendelkeznek sem a személyes sorsukat érintő,sem az egybeolvadással kapcsolatos információkkal,ezért egészen képtelen hírek kaptak lábra. Elsősorban a szellemieknél már nyomasztó bizonytalanság lett úrrá.
A KKVSZ vezetői igyekeztek megnyugtatni a szakszervezetek képviselőit, hogy a fizikai munkavállalók körében nem és a beosztott szellemi munkavállalók esetében az érdekvédők ingerküszöbét meghaladó létszámleépítés nem várható. Különböző vezetői szinteken azonban lesznek csökkenések.
Elhangzott, hogy a megyékben az eddig funkcionáló forgalmi szolgáltató és műszaki központok megszűnnek és helyüket az üzemek veszik át. Elmondták, hogy összesen 25 forgalmi és műszaki üzem szerepel a szervezetben. Élükön az üzemvezetők, munkáltatói jogkörrel felruházva, a szakmai irányításuk a területi központból történik.(várhatóan Szombathely, Szolnok, Budapest)
Tájékoztattak arról, hogy mind a nyugati, mind a keleti országrészben egy-egy humánpartner szervezet koordinálja az emberi erőforrással kapcsolatos feladatokat és az e területen dolgozók munkáját. Munkáltatói jogkörrel a vezető nem rendelkezik, a szakmai irányítás a központból történik. Várhatóan Szombathelyen és Debrecenben lesz ilyen szervezet.
A szakszervezetek aggályosnak tartják, hogy az erőteljes központosítással a szellemi munkavállalóknál komolyabb létszámcsökkenés következhet be.
A közlekedési szakszervezetek már korábban jelezték a szocho adó csökkentéséből adódó megtakarítás alapbéresítésének igényét, így üdvözölték napirendre tűzését. Hangsúlyozták, nem nagy bérnövekedéssel jár, ám enyhe közérzetjavító hatása lehet. A szakszervezetek kérték a mielőbbi intézkedést.
A KKVSZ vezetői elismerték, hogy tudatában vannak a foglalkoztatási és bérezési rendszerek harmonizációjának fontosságával, ám a feladat nagysága, összetettsége folytán „úgy látják” ez hosszabb időt igényel.
A szakszervezetek szóvá tették, hogy a cafeteria összege a Volán szakmában 200.000-490.00 Ft között mozog. Szerintük – miután október 1-jével lezárul a beolvadás határideje-ez a differencia feszültséget okoz a munkavállalók körében, ezért „egyelőre a bértől függetlenül” ezzel a kérdéssel mindkét félnek foglalkoznia kell!
Szóba került az üzemi tanácsok kérdése is. A KKVSZ elnöke elmondta, hogy várhatóan összesen 54 Üzemi Tanács biztosítja a munkavállalók részvételi jogát, a döntéshozatali szintekhez hozzárendelve. Valamennyi forgalmi és műszaki üzemhez 1-1, a három vezérigazgató-helyettes mellé ugyancsak 1-1 és az elnök-vezérigazgató mellé a központi ÜT telepítését látja indokoltnak a menedzsment. Október 1-je után ezek megszervezése aktuálissá válik.
A szakszervezetek reményüket fejezték ki, hogy rövidesen a Kollektív Szerződés sarkalatos kérdéseivel folytatódik a konzultáció.
KMSZ elnöksége