„Érezzük jól magunkat és egymást” ZVDDSZ: kellenek a közösségi programok is

 

A Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ) az érdekvédelem mellett nagy hangsúlyt helyez a közösségi programok szervezésére, a társas együttlét formáinak megteremtésére.

E célból évente két alkalommal is kirándulást szervezünk, döntően belföldre. Legtöbbször Budapest és a Balaton az úti cél.

A napokban a Krisna-tudat rejtelmes világára nyitott ablakot a somogyvámosi Krisna-völgybe szervezett kirándulás. Mindemellett nem hagytuk ki a Balaton déli partjának látványosságait sem.

A nemrégen létesült balatonföldvári kilátóról megcsodálhattuk a balatoni panorámát, és útba ejtettük a szárszói József Attila Emlékházat is. A program a balatonszentgyörgyi Gulya Csárdában egy közös vacsorával és egy, a falakat is megrengető, „táncművészeti foglalkozással” zárult.

A résztvevő 44 fő kifejezte abbéli reményét, hogy ősszel ismét lehetőség kínálkozik kiszakadni a mindennapok világából.

A ZVDDSZ a helyén kezeli a kirándulások eszközét. Munkánkban nem a „látványpékség” szerepét szánjuk a közösségi programoknak. Szükségesnek tartjuk az ilyen rendezvényeket, ám a valós érdekvédelmet nem szoríthatják háttérbe. Ennek jegyében már megkezdtük egy széles körű szakszervezeti ülés előkészítését, ahol -egyebek között- a Volán szakma aktuális kérdései szerepelnek a napirenden.

 

Zalaegerszeg, 2018. június 18.

 

Horváth László

elnök

ZVDDSZ

 

A balatonföldvári kilátó és a varázslatos Balaton

 

Tiszta szívvel a József Attila emlékház előtt