Gyászhír
Megrendülve tájékoztatjuk a tagságot, hogy Győri Elek gépkocsivezető kollégánk, az Észak Magyarországi Közlekedés Munkástanácsok tagja, munkavégzés közben, tragikus autóbusz balestben életét vesztette a kecskeméti körgyűrűn. Utolsó útjára a Miskolci Szent Anna temetőben kísérjük október 20-án, pénteken 11 órakor.
Vélemény
A következőt olvashatjuk a SZAKSZ honlapján: „…több jó képességű szakembernek kellett távoznia az ÉMKK Zrt-től.” Kik is ezek a „jó szakemberek” akiket a SZAKSZ elnöke az ÉMKK Zrt.-ből hiányol? Ha annyira fontosak vegyük csak szépen sorra őket. Sátoraljaújhelyi autóbuszvezető tagjainktól hallottuk a következő történetet az egyik hiányolt arrogáns egyénről, aki napszemüvege mögé bújva osztogatta a […]
Az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács válasza SZAKSZ írására
A SZAKSZ saját tagjait, mint munkavállalókat vádolja üzemanyag visszaéléssel, mivel az ÉMKK Zrt. működési területén 2015-től véletlenül éppen a Nyíregyháza helyi járat esetében van folyamatos üzemanyag túlfogyasztás (ahol a SZAKSZ tagság a legnagyobb arányú). Olyan súlyos mértékben, hogy a belső szabályzat alapján a megtakarító autóbuszvezetők kifizetését is sorozatosan meg kellett vonni, de méltányosságból a megtakarító […]
Nyílt levél az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács elnökének
Horkay Istvánnak, az Észak-Magyarországi Közlekedési Munkástanács elnökének Tisztelt Elnök Úr! Magam és kollégáim nevében véleményemet szeretném megosztani Önnel , mert tűrhetetlen amit a SZAKSZ vezetője az általa üzemeltetett honlapján folyamatosan írogat. Egy nyugdíjhoz közeli munkavállaló által írt és a Munkástanácshoz eljuttatott véleményét, mely levél részleteinek közzétételéhez a munkavállaló hozzájárulását adta az alábbiak szerint […]
Tagszervezetek
Szervezet megnevezése: | Borsod Volán Személyszállítási Rt. Munkástanácsa |
Székhely: | 3527 Miskolc, József A. út 70. |