A megélhetési költségekhez igazítaná a minimálbéreket a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége

A megélhetési költségekhez igazítaná a minimálbéreket a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ). A minimálbéreknél bruttó 8 százalékos, a szakmunkás minimálbér esetében pedig 13 százalékos emelést javasolnak – közölte a szövetség gazdasági szakértője Zalaegerszegen.

A Közlekedési Munkástanácsok Északnyugat-magyarországi Szövetsége a Volán-cégcsoportot érintő aktuális kérdésekről pénteken tartott fórumot a zalai megyeszékhelyen.
Lajtai György elmondta: a béremelésre vonatkozó javaslatukban figyelemmel vannak a megváltozott munkaerőpiaci-helyzetre is, amely egyre több vállalatnál okoz nehézséget. A felmérések azt mutatják, hogy a cégek 20-40 százaléka munkaerőhiánnyal küzd, nem tudják megfelelő képzettségű, képességű munkavállalókkal betölteni a munkahelyeket.
A KMSZ ezért a minimálbérek bruttó 8 százalékos, míg a szakmunkás minimálbérek 13 százalékos emelését javasolja. Az adórendszer kedvező irányú változásának (szja-kulcs csökkenésének) köszönhetően a minimálbér így nettó 10 százalék, míg a szakmunkás minimálbér 15 százalék körüli mértékben emelkedne – magyarázta a gazdasági szakértő. Lajtai György szerint a gazdasági növekedési, nyereségességi mutatók alapján a gazdasági környezet kedvez ilyen mértékű emelésnek. A Volán-társaságok integrációja kapcsán elmondta, hogy a bérpolitikát illetően kiegyenlítési folyamat zajlik a térségek között. Hozzáfűzte: az elmúlt egy év tapasztalatai szerint a regionális átalakítás zökkenőmentes volt a Volán-társaságnál, sem működési, sem szervezeti, sem járatprogramozási szempontból nem volt fennakadás.

MTI