Egy szakszervezeti vezetővel szembeni eljárás margójára … avagy mért nem állunk ki kollégánk mellett?
Élénk érdeklődéssel olvastam a pécsi illetékességű TÜKE Busz Zrt. vezérigazgatójának Hofekker Ferenc szakszervezeti vezetővel szemben megfogalmazott közleményét a Pécsi Újságban. A városi közösségi közlekedést lebonyolító cég vezérigazgatója azzal vádolja az érdekvédőt, hogy szándékosan akarja ellehetetleníteni a társaságot és ezért – dokumentumokra alapozva – fegyelmi eljárást indít vele szemben. A cégvezető szerint Hofekker Ferenc politikai hátszelet igénybe véve, magának igyekszik utat taposni a Felügyelő Bizottsági székhez.
Szó van politikai ambíciókról, anyagi aspirációkról, a társaság tönkretételének, ellehetetlenítésének módjáról, ami alapja lehet a fegyelmi eljárásnak, azonban nem hull le a lepel. Mivel is akarja padlóra küldeni a TÜKE Busz Zrt-t Hofekker Ferenc? Egyáltalán hogyan is tudná? Azzal, hogy beül a Felügyelő Bizottság tagjainak sorába, egy szavazattal mekkora súlya lehet? Megannyi kérdés, ám az alapkérdés: mire is épül a vád?
Vajon a háttérben nem egy elmérgesedett személyi ellentét húzódik meg, ami rátelepszik a két ember kapcsolatára és az őket keretező viszonyrendszerre?
Mindenesetre számottevő támogatást tudhat maga mögött a szakszervezeti vezető, ugyanis a közelmúltban megtartott reggeli munkabeszüntetés e nélkül nem valósulhatott volna meg.
Hofekker Ferenc karakteres érdekvédő, ennélfogva eleve több a súrlódás, a vélemény-különbözőség közte és a vezetői körök között.
A fegyelmi eljárás achilles pontja lesz a cég ellehetetlenítése változatainak megnevezése, mert ez a tényező rejtőzködő módon nem mutatkozott meg a közleményben. Felvetődik a kérdés, a cég és a két személy számára nem lenne-e szerencsésebb rendezni a szétzilált és összekuszált viszonyokat?
Horváth László
alelnök
Közlekedési Munkástanácsok
Szövetsége